aktualitásaink

aktualitásaink

Új eredményeket hoztak az ELTE BTK Alapítványunk által támogatott kutatásai

Szakmai műhelyként a tananyagfejlesztés és a képzések mellett számos oktatáshoz kapcsolódó kutatást is készítünk önállóan, illetve egyetemi partnereinkkel közösen is. Nemrégiben tekintettük át az ELTE BTK által végzett két kutatás eredményeit, amelyek Alapítványunk támogatásával valósultak meg.

Nálunk járt moldovai testvéralapítványunk

Szakmai látogatást tettek nálunk moldovai testvéralapítványunk, az OK Fundația pentru Educație Financiară kollégái. Bemutattuk képzésfejlesztési, tananyagtesztelési folyamatainkat, egyedi élményalapú képzési módszertanunkat, oktatásszervezői tevékenységünket és betekintettek a budapesti központunkban zajló tréningjeinkbe is.

Díjátadóval egybekötött tanévzárónkon köszöntük meg a pedagógusok együttműködését

A tanév végéhez közeledve megtartottuk évzáró rendezvényünket, amelyen megköszöntük a pedagógusok egész éves együttműködését a diákjaik pénzügyi ismereteinek és jövőtudatos gondolkodásának fejlesztésében. Átadtuk az Év pedagógusa és az Év egyetemi oktatója díjakat, valamint a Kvíz-Játsz-Ma pénzügyi verseny győztes és különdíjas osztályai is a tanévzárón vehették át a nyereményüket. 

A jövő oktatása – Mesterséges intelligencia és humán képességek szakmai konferencia

Idén már harmadik alkalommal szerveztük meg a “A jövő oktatása” konferenciát, melynek célja a nemzetközi trendek és legjobb példák, illetve a hazai gyakorlatok bemutatásával inspirálni, motiválni a résztvevőket.

Együttműködési megállapodást kötöttünk a Szegedi Tudományegyetemmel

Újabb jelentős és innovatív intézménnyel bővült egyetemi partnereink köre. A Szegedi Tudományegyetemmel kötött partnerség célja, hogy a hallgatók korszerű, gyakorlatias ismeretekhez jussanak a pénzügyi tudatosság, gazdálkodás és vállalkozás témaköreiben.

Sikerrel vizsgáztak a hallgatók Alapítványunk és a Deloitte által közösen fejlesztett képzésen

Egy újabb szemeszter végéhez ért az ELTE BTK Média tanszékén kötelezően választható tárgyként meghirdetett, vállalkozásindításról és –működtetésről szóló képzésünk, amelyet a Deloitte-tal közösen fejlesztett Alapítványunk.

Káoszmentesítéstől a kvantumszámításokig:
kihirdettük az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj idei nyerteseit

Kiemelten sikeres volt az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj idei pályázata, melyre rekordszámú, több, mint 300 nevezés érkezett. Kihirdettük és átadtuk a 20 millió forint összdíjazású verseny kategóriadíjait a leginnovatívabb általános- és középiskolai pedagógiai eszközök és módszerek megalkotóinak. A nagydíjat a KórházSuli Alapítvány, a tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek tanulását segítő programja nyerte.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen is elérhetőek lesznek digitális képzéseink

Együttműködési megállapodást írtunk alá az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel, melynek keretében két e-learning képzésünk is elérhetővé válik az Egyetem hallgatói számára. A Pénzügyi Alapműveltségi Program és a Modern Vállalkozói Lét képzésünk is kötelező tárgyként szerepel majd ősztől az egyetem tantervében.

Várjuk a pályázatokat az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj 2025-re!

Van olyan innovatív képzési megoldása, tanulásszervezési gyakorlata, oktatási eszköz- vagy módszertani fejlesztése, akár tudásmegosztó kezdeményezése, amely pozitív hatással van a tanítás minőségére, fokozza a tanulás eredményességét vagy támogatja a 21. századi kompetenciák elsajátítását? Akkor várjuk pályázatát az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díjra, amelynek 2025. évi összdíjazása 20 millió forint.

Új eredményeket hoztak az ELTE BTK Alapítványunk által támogatott kutatásai

Szakmai műhelyként a tananyagfejlesztés és a képzések mellett számos oktatáshoz kapcsolódó kutatást is készítünk önállóan, illetve egyetemi partnereinkkel közösen is. Nemrégiben tekintettük át az ELTE BTK által végzett két kutatás eredményeit, amelyek Alapítványunk támogatásával valósultak meg.

A jövő oktatása – Mesterséges intelligencia és humán képességek szakmai konferencia

Idén már harmadik alkalommal szerveztük meg a “A jövő oktatása” konferenciát, melynek célja a nemzetközi trendek és legjobb példák, illetve a hazai gyakorlatok bemutatásával inspirálni, motiválni a résztvevőket.

Káoszmentesítéstől a kvantumszámításokig: kihirdettük az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj idei nyerteseit

Kiemelten sikeres volt az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj idei pályázata, melyre rekordszámú, több, mint 300 nevezés érkezett. Kihirdettük és átadtuk a 20 millió forint összdíjazású verseny kategóriadíjait a leginnovatívabb általános- és középiskolai pedagógiai eszközök és módszerek megalkotóinak. A nagydíjat a KórházSuli Alapítvány, a tartós gyógykezelés alatt álló gyerekek tanulását segítő programja nyerte.

Nálunk járt moldovai testvéralapítványunk

Szakmai látogatást tettek nálunk moldovai testvéralapítványunk, az OK Fundația pentru Educație Financiară kollégái. Bemutattuk képzésfejlesztési, tananyagtesztelési folyamatainkat, egyedi élményalapú képzési módszertanunkat, oktatásszervezői tevékenységünket és betekintettek a budapesti központunkban zajló tréningjeinkbe is.

Együttműködési megállapodást kötöttünk a Szegedi Tudományegyetemmel

Újabb jelentős és innovatív intézménnyel bővült egyetemi partnereink köre. A Szegedi Tudományegyetemmel kötött partnerség célja, hogy a hallgatók korszerű, gyakorlatias ismeretekhez jussanak a pénzügyi tudatosság, gazdálkodás és vállalkozás témaköreiben.

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen is elérhetőek lesznek digitális képzéseink

Együttműködési megállapodást írtunk alá az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel, melynek keretében két e-learning képzésünk is elérhetővé válik az Egyetem hallgatói számára. A Pénzügyi Alapműveltségi Program és a Modern Vállalkozói Lét képzésünk is kötelező tárgyként szerepel majd ősztől az egyetem tantervében.

Díjátadóval egybekötött tanévzárónkon köszöntük meg a pedagógusok együttműködését

A tanév végéhez közeledve megtartottuk évzáró rendezvényünket, amelyen megköszöntük a pedagógusok egész éves együttműködését a diákjaik pénzügyi ismereteinek és jövőtudatos gondolkodásának fejlesztésében. Átadtuk az Év pedagógusa és az Év egyetemi oktatója díjakat, valamint a Kvíz-Játsz-Ma pénzügyi verseny győztes és különdíjas osztályai is a tanévzárón vehették át a nyereményüket. 

Sikerrel vizsgáztak a hallgatók Alapítványunk és a Deloitte által közösen fejlesztett képzésen

Egy újabb szemeszter végéhez ért az ELTE BTK Média tanszékén kötelezően választható tárgyként meghirdetett, vállalkozásindításról és –működtetésről szóló képzésünk, amelyet a Deloitte-tal közösen fejlesztett Alapítványunk.

Várjuk a pályázatokat az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj 2025-re!

Van olyan innovatív képzési megoldása, tanulásszervezési gyakorlata, oktatási eszköz- vagy módszertani fejlesztése, akár tudásmegosztó kezdeményezése, amely pozitív hatással van a tanítás minőségére, fokozza a tanulás eredményességét vagy támogatja a 21. századi kompetenciák elsajátítását? Akkor várjuk pályázatát az OTP Fáy Oktatási Innovációs Díjra, amelynek 2025. évi összdíjazása 20 millió forint.

Fáy Fórum - A versengés pszichológiája

Fáy Fórum rendezvénysorozatunk márciusi előadásán a versengés pszichológiájának témakörébe kalauzoltak el minket meghívott vendégeink. Többek között szó esett arról, hogy mennyire versengő a társadalmunk, milyen hatással vannak ránk a folyamatos versenyhelyzetek, mitől függ, hogy versengő típusúak vagyunk-e vagy sem.